Egy frissen megjelent IMF stratgiai dokumentum egy j globlis valuta bevezetst srgeti a nemzetkzi monetris helyzet helyrelltsa rdekben.A dokumentum rmutat, hogy a „bancor” nvre keresztelt valutt csak akkor lesznek kpesek rvid tvon bevezetni, ha a globalizmust szleskren el tudjk fogadtatni a vilgban. A Reza Moghadam, az IMF stratgiai, irnypolitikai s fellvizsglati osztlynak vezetje ltal ksztett tervezet hrom hnapig nem kerlt a nyilvnossg el.
Idn 65 orszg kpviseltette magt a nagaszakii megemlkezsen. Ez az eddigi legmagasabb szm a megjelent orszgok tekintetben. A rsztvev llamok nagy szma kifejezi, hogy a vilg jra, s egyre jobban tart az atomfegyverektl. Nagaszaki polgrmestere megemlkez beszdben kifejtette, Hirosima vezetsvel egytt mindent elkvetnek, hogy atomfegyver mentestsk a vilgot.
A mlt htvgn, Kecskemten megrendezett replnap alkalmbl, kiszemelt hazjukba ltogattak a zsid lgier replgpei. Az idereplt madrkk egy C-130-as Hercules tpus teherszllt, valamint kt F-16I Soufa (Vihar) voltak. A gpek kr kordon volt vonva, a kordonon bell a magyar rendrsg dlceg vitzei vigyztk jdea npnek, s az ltaluk replt technika psgt, nhny Armani ltnys emberi mocsokkal (Mossad gynk) karltve. Dlutn nhny agyhalott honfitrsunk szles vigyorral az arcn le is fnykpeztette magt a gyermek- s asszonygyilkos, meneklttborok bombzsban jelesked piltkkal, forr kzfogsok kzepette.
Mgsem zrult le a mrcius kzepn trtnt tnyi gyilkossg aktja, mert a csald fellebbezett az gyben – kzlte a Megyei Rendr-fkapitnysg szvivje kedden.
A csald azt kri, hogy ne bntethetsget kizr ok (azaz az elkvet halla), hanem a frfi kros elmellapota miatt zrjk le a nyomozst – mondta Kocsis Tnde alezredes, jelezve, hogy a beadvnyt tovbbtottk a krdsben illetkes megyei fgyszsghez.