Onnan veszem a merészséget, hogy bár biztonsági szakértő sem vagyok, mégis már akkor meg tudtam mondani, hogy Iraknak nincsenek atomfegyverei, amikor ennek még az ellenkezőjét akarta elhitetni a CIA, a brit hírszerzés vagy Bush elnök. Ha ugyanis ők csakugyan azt hitték volna, hogy Szaddám Huszein rendelkezik ilyen tömegpusztító fegyverekkel – ami az ellene indított hadjárat indokául szolgált – akkor joggal kellett volna tartaniuk tőle, hogy be is veti ezeket. Márpedig ha a sarokba szorított, véreskezű diktátor hozzányúl szörnyű bombáihoz, abból rettenetes atomháború kerekedett volna, amit még egy Bush-szerű idióta sem vállalt volna fel, ergo pontosan tudta, hogy ellenfelének nincsenek ilyen fegyverei. Vagy ha mégsem tudta, akkor olyan veszélynek tette ki katonáit és az egész világot, amiért felelnie kéne, de ez nem került komolyan napirendre. Nem önfényezésként mondom, de az ikertornyok elleni támadásról is a merénylet után három héttel írtam egy kis novellát, amiben arról van szó, hogy maga az áldozat rendezte meg a támadást, hogy ürügyet szolgáltasson a válaszcsapásra. Ez 2001. október 11-én (!) meg is jelent a Demokratában, s újraolvasva is azt gondolom, az idő azóta sem cáfolt meg. (Az írást a cikk alatt közöljük - a szerk.)

Laikusságom dacára felvetnék tehát néhány kérdést a devizahitelezés kapcsán. Nem is elsősorban azt, hogy miféle svájci frank alapú tranzakció az, amelyben senki sem lát egy fia svájci frankot se, egyébként is a forint a fizetőeszköz hazánkban, amint ez immár az alkotmányban is szerepel. Senki sem kapott svájci frankot, mégis annak az árfolyama alapján növekszik hirtelen duplájára a törlesztő-részlet, mintha földrengés vagy vulkánkitörés pusztítana. A bankok között mindenféle elektronikus üzenetek jönnek-mennek, aminek az a vége, hogy valakik pofátlanul nagy hasznot húznak az egészből. Elég csak megnézni, ki mennyit vett fel, mennyit fog visszafizetni összesen, s hiába van kamatos kamat, ez akkor is elképesztő profitot hoz.

Képzeljük el, hogy valaki felvett tízmillió forint hitelt az otthonára, eddig visszafizetett mondjuk hármat, tartozik még tizenkettővel. Elárverezik a házát hatért, tehát nincsen háza, és még tartozik hatmillió forinttal. Ez nem valami pilótajáték vagy uzsorások az Ormánságból: ez a teljesen legális pénzügyi szisztéma. Most legalább megértettük, hogyan működik az ország eladósítása, mert ott pontosan ugyanez a rendszer, csak nagyobban. Valamikor valakik felvettek hiteleket, amit vagy eltettek, vagy felzabáltattak velünk, mindenesetre azt már régesrégen visszafizettük, s annak a kamataira felvett újabb hitelek kamatainak kamatait törlesztjük újabb és újabb hitelekből, miközben elvették (privatizálták) a víz- és energiaszolgáltatásunkat, a feldolgozóiparunkat, az ásványkincseinket, de még a Túró rudit is. Mi meg törlesztünk (az éves szja befizetések gyakorlatilag el is mennek erre), a nyugati (vagy milyen?) befektető meg vágja a kuponokat, abból él évtizedek óta, hogy az itt güriző paraszt, munkás és értelmiségi tejel neki, mint a katonatiszt, s közben még finnyáskodnak is a Lajtán túl, hogy ezek a keletiek munka nélkül akarnak jólétben élni.

De mindezt eddig is tudhattuk. Az igazi kérdésem most jön. A kormány 180 forintos árfolyamú svájci frank előtörlesztése kapcsán komoly piaci elemzők (és persze a bankok, az osztrák miniszterek és talán még Bolgár György is) annak adtak hangot, hogy ez akkora veszteséget okoz a bankoknak, amit nem bírnak elviselni, s mindez bedönti a gazdaságot, leállítja a befektetéseket, nem lesz növekedés, csak hó és halál. A meglévő ötezer milliárdnyi hiteltartozás (ennyi jön ki a jelenleg érvényes 230 forint körüli árfolyamán kalkulálva, ami értelemszerűen sokkal több annál, mint amit valaha az embereknek kifizettek a bankok) helyett mintegy négyezermilliárdot tenne ki, ha az összes adós előtörlesztene. Ezermilliárd forint veszteség csakugyan nem piskóta. Csakhogy: az ötezer milliárd egy több éves (akár 5-10 éves futamidejű) folyamatos törlesztés eredménye lenne, míg a négyezermilliárd egyszeri, nem várt befizetés. Vagyis a bankok tízéves mérlegéből valóban hiányozna ez az összeg, de pillanatnyilag az történne, hogy egy hihetetlen pénzcunami, egy felfoghatatlanul nagy summa ömlene a bankokba. Amivel valamit kezdeniük kéne, például kihelyeznék hitelre, befektetnék, kötvényeket vennének stb., ami nem hogy fékezné, kifejezetten élénkítené a gazdaságot. Az alatt az 5-10 év alatt, amíg az eredeti törlesztés lejárt volna, a bankok ezt a pénzt már kétszer-háromszor megforgathatják, busás haszonnal. Vagyis ha mindenki fizetne, akkor hosszútávú, elvi veszteség helyett egy viszonylag rövid távú nyereség érné őket. Képzeljünk el egy kisvállalkozót, aki vásárolt egy halom kerámia Mikulást, amit tíz év alatt szándékozik eladni, ezért van neki készleten egymillió darab. Száz forintért vette, százötvenért árulja, tehát tíz év alatt keresne az egészen ötvenmillió forintot. Erre odajön hozzá egy gazdag fickó, és azt mondja: megveszem a Mikiket darabonként száztízért. Ki lenne az a marha, aki erre azt válaszolná: jaj, vidd innen a száztízmillió forintodat, mert akkor bukok negyvenmilliót. Valószínűleg rögtön odaadná, s másnap venne a kapott összegen húsvéti nyulakat.

A bankok azonban nem így gondolkodnak. Nekik a zsebükbe ömlő négyezermilliárd forint valójában nem tömérdek pénz, hanem ezermilliárdos veszteség. A gyanúm az, hogy őket a pénz nem is érdekli. Értéktelen fecni, számítógépek monitorján megjelenő karakterek, banki kivonatok vacak számsorai. Ami kell nekik, az a ház, az ingatlan, a termőföld, amit a bedőlő hitelek nyomán mind megkaparinthatnak. Mert tudják, hogy ezek a valódi értékek, és ezeket akarják tőlünk elszedni. Nyamvadt papirosokért.

Ungváry Zsolt

(Kuruc.info)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés